Ma lett volna 2 gyerekes anyukaként az első igazi szabad délelőttöm, amikor a nagyobbik kölök csanában a kisebbik a bébiszitterrel lett volna... Semmi komoly terv nem volt, csak hogy egy ismerős 39 hetes terhes és két kisgyerekes anyukával (akiket még nem is ismerek) megnézzük a World Press kiállítást a néprajziban. 

Csanába múlt héten szoktunk be (de gyönyörű kifejezés) így a hétre még semmit nem terveztem, hátha még se megy 1 hét alatt. Erre az első nap iszonyat hiszti ebéd után, hogy nem akarok hazamenni. És ezt minden nap eljátszottuk. Még az se győzte meg, hogy ha itt marad aludni kell, mert természetesen ő úgy gondolta: délután is játék lesz, csak a rémes anyukám kényszerít 2-3 órás alvásokra délutánonként. Amire látszólag semmi szükségem, hiszen vígan elvagyok én alvás nélkül is, csak 4 órától minden órában ajándék kiborulást kap anya :) és 2-3 óránként dobok a fordulatszámon, hogy bizonyítsam jól vagyok.

Jelentem épp 4 órája alszik a majdnem 3 évesem, igaz hőemelkedése volt reggel, azért is maradt el a szabad délelőtt. 

Vannak gyerekek, tudom, akiknek nincs nagy alvásszükséglete, és ott érthető is, hogy hadakozás van az alvás ellen. De az én nagyobbik gyerekem egy mormota, az élete első fél évét gyakorlatilag átaludta, én meg a Paparika Tv rabja lettem, tiszta volt a lakás, főztem, sütöttem, biztos körömöt is hetente vágtam és epiláltam, erre nem emlékszem, de az biztos, hogy akkor kellett volna elolvasnom az összes szakirodalmat a dackorszakról :) de lehet a kamaszkorra is lett volna időm. 2 hónapos korától kb átaludta az éjszakát, sose kértük rá, ő így alakult. Mindig minden gond nélkül elaludt bárhol. Igaz sosem volt korán fekvő, de mivel utálunk korán kelni, így volt mindenkinek jó. 

Mikor kiderült, hogy jön az öcskös, már előfordult, hogy éjjel sírás volt, aztán üvöltés, majd félórás ordítás, félálomban, majd snitt, sírás vége és lassú mély szuszgás. Mi meg néztünk mint a bizonyos Jenő a filmszínházban, hogy most mi van? Alszik, mikor egy másodperce még a dobhártyánkat szaggata?

Pár hónap és a pocak egyre nagyobb lett, a nagy kölök meg egyre öntudatossabb. Amit az elején még mosolyogva konstatáltunk: nézd hogy nyílik a világra, milyen édesen indul minden felé. Aha, csak meg ne állítsd! 

Nagyjából a kistesó érkezésével egy kézifékes 180 fokos fordulat következett, a drága édes kicsi szerelmemből egy dühöngő, frusztrált kisfikcó lett, aki mindenen kiborult, és egyáltalán nem akart elaludni semmilyen körülmények között. Mellé érkezett egy hormonjainak áldozatul esett kialvatlan anyuka és egy apuka, aki nem jött még ki a sokkból, hogy 3x24 órát töltött kettesben a drága kicsi fiával. 

Nagyjából az első 3 hétre úgy emlékszem, hogy én pizsamában szoptatok, valaki főz (anyukám/párom/barátnőm), a nagyobbik ordít, vagy mellettem ül 1 mm-re és ugyanazt a 3 Bogyó Babócát olvassuk 3 órája, ráadásul kint 36 fok van.

A félelmem, hogy mi a jó életet fogok csinálni tök egyedül 2 gyerekkel, nagyszülők nélkül nem volt alaptalan, de álmamiban nem gondoltam, hogy ekkora változás fog következni. Nem hiába nem emlékszem az egy gyerekes létünkre, mert az maga volt az unalom, monoton menetelés a szürke hétköznapkon egy még nem beszélő gyerekkel. Nem volt öntudat, dac és zajkeltés minden módon és mennyiségben :) Mindig mondtuk is a párommal, van egy beetető gyerekünk, hogy legyen második, aki majd maga lesz az ördög, tuti! Hát majdnem... lett egy tündibündi újszülöttünk és egy ámokfutó 20 hósunk. Akiket imádunk!